Tanítványság

2. Timóteus 3:10 Timóteus, te ismersz engem. Ismered és szorgalmasan követted tanításaimat. Közelről láttad, hogyan élek. Tudod, mi az életcélom, megismerted a hitemet, türelmemet, kitartásomat és a bennem lévő isteni szeretetet. (EFO)

Megtérés és újjászületés után a keresztény életnek fejlődnie kell Krisztusban. Ahhoz hasonlóan, ahogy egy kisbaba megszületik majd óvodába, iskolába jár és felnőttségre jut. A kisgyermek akkor fejlődik szellemileg, lelkileg egészségesen, ha jó légkörű családban nőhet fel. Olyan kis közösséget/gyülekezetet keress a fejlődésedhez, ahol van építő tanítás, családi légkör, és testvéri szeretet (és nem állami befolyású). Amíg nem találod meg a helyed, a fejlődéshez szeretnék útmutatással hozzájárulni, elvezetni olyan emberek tanításaihoz, akik végig megálltak a hitben. A tanítványság azt jelenti, hogy közelebb kerülünk Jézus Krisztushoz, mint az átlag követők, a szorosabb követésnek azonban vannak feltételei. A tanítványok azért tanítványok, mert a Mester mellett elkötelezetten éltek, éjjel és nappal követték és nemcsak tanításait, hanem az életmódját is mintaként vették át. Az úton előfordulnak kudarcok, de ebből tanulunk és tovább megyünk. Fogadjátok hittel és szeretettel az alábbi hiteles tanításokat és látogassátok ezeket az oldalakat. (folyamatosan töltöm)

“A megváltás ingyenes ajándék, a bensőséges tanítványság viszont nagyon drága. A megváltás elsősorban Isten akaratát az ár kifizetésében és a megbékélésben mutatja, a tanítványság viszont magába foglalja Isten teljes akaratát. A megváltás feltétele a „hit” a tanítványságé “benne maradni”, “engedelmeskedni”, “szeretni”, “megtagadni magunkat”, “felvenni a keresztünket”, “követni”, “elveszíteni az életünket”. A megváltás egy új születés, a tanítványság egy életen át tartó növekedés. A megváltás a Messiás bevégzett munkája a kereszten minden emberért, a tanítványság a hívő felelőssége, ahogy felveszi minden nap a keresztjét Krisztusért. A megváltás válasz a Messiás halálára és feltámadására, a tanítványság válasz Krisztus életére. A megváltás meghatározza örök sorsunkat, a tanítványság meghatározza az örök és az időszakos jutalmainkat. A megváltás hit által történik, a tanítványság hit által cselekedeteken keresztül.” (KJMK)

ALAPOZÁS:
Derek Prince szinkronos tanításai: (Keskenyút blogról):
A hit alapjai – 10/1. A kősziklára alapozva
A hit alapjai – 10/2. Isten Igéjének hatalma és ereje
A hit alapjai – 10/3. Hitre jutás megtérés révén
A hit alapjai – 10/5. Bemerülés vízbe
A hit alapjai – 10/6. Bemerülés Szent Szellembe
A hit alapjai – 10/7. Isten erejének átadása
A hit alapjai – 10/8. Az idő végén
A hit alapjai – 10/9. A test feltámadása
A hit alapjai – 10/10. Az utolsó ítélet
Hogyan alkalmazzuk Jézus vérét?
A megvallásban rejlő erő  – /pdf
A keresztnél történt csere
BIBLIAISKOLA (KJMK) – mp3 és pdf

HALADÓ:
Tanítványság – Zac Poonen
Tanítványság 2 – MP3 Keren Jesuah Messiási közösség (KJMK)

A böjtről
Prayer and Fasting  – English

Az Úrvacsoráról:
AZ ÚRVACSORA – Dr. Arnold Fruchtenbaum PDF
Hogyan alkalmazzuk Jézus vérét? – Derek Prince

Soós Péter videói az Úrvacsoráról:
Az Úrvacsora kulcsszerepe
Két világ összekapcsolása
Mi tesz méltatlanná az Úrvacsorához?  1.
Mi tesz méltatlanná az Úrvacsorához? 2.
Az Úrvacsorában rejlő titok -Soós Péter
Útmutató az imádó Úrvacsorai közösséghez

Az imádásról:
Hálaadás dicsőítés imádás 3-1 – Derek Prince

Honlapokon magyar tanítások:
Soós Péter
Paul Washer
Zac Poonen
Theodore Austin-Sparks
Szeretet közösség
Ariel Hungary
Abonyi Sándor

Audió MP3 tanítások:
Abonyi Sándor