Egy amerikai testvérnő, aki 2011 óra készít videókat nagyon éleslátóan megfejtett egy érdekes dolgot. Bár nem tűnik bibliainak a téma, mégis leközlöm az észrevételét, méghozzá arra alapozva, hogy az emberiség első 1500 évében még nem álltak rendelkezésra írások az Örökkévalótól, mégis mindenki értette az égi jeleket, időket és időszakokat generációkon keresztül. Ennek az 1500 évnek a tudását nem kell mindenáron eltörölni a kereszténységnek, hiszen az amint egy régebbi blogomban részletes írtam, az Úr is adott és ad jeleket az égben, a korszakokról pedig Pál is beszél, hogy fontos lenne felismernünk.
“Amikor a hold a hetedik házban van és a Mars és Jupiter együttállásban van, Akkor béke vezeti majd a bolygókat és szeretet kormányozza majd a csillagokat, ez a Vízöntő korának hajnala.„
1969-ben az „Ötödik dimenzió” nevű amerikai együttes kiadta az egyik világsikerű dalát, amit a Hair című musicalban is hallhattunk. Ennek a dalnak a szövege úgy tűnik, 2018. január 7-én ért célba.
Az ősi csillagászok úgy gondolták megfigyeléseik alapján, hogy a föld tengelye 26000 ezer évente ír le egy kört, melyben a Nap utat tesz meg. Az az út, amit a Nap megtesz, zodiákusnak nevezték, a „Nap útja”. A csillagképeket pedig, amin a Nap áthaladt házaknak nevezték, melyek befogadják a Napot. A Nap útját a tavaszi napéjegyenlőségtől kezdték számítani. Kb ie. 4500-ban a Nap ekkor a Bikában kelt fel, és ez így ment 2000 éven át, minden tavasszal, amíg ie. 2000 körül ugyanekkor már a Kos csillagképben kelt fel. Kb. iu. 1 körül már a Halakban. Ezek az időpontok hozzávetőlegesek, vitatkoznak ezen, hogy mikor is kezdődött. A Vízöntő korszaka a Halak után jön. Sokan úgy gondolják, hogy nem 16, hanem 24 ezer évente tesz egy kört a föld tengelye, ami a 12 csillagjegyet érintve valóban 2000 éves korszakokat jelent amikor a nap ugyan abban a csillagjegyben kel fel. Mit jelent az, hogy a Halak korszaka 2000 körül véget ér? Ez a dal éppen ezt határozta meg. Néhányan úgy gondolják, hogy ez csak néhány hippi gondolata volt, de ez 2018. január 7-én beteljesedett. Az ellenkezők azt mondják, hogy a Hold nem volt a 7. házban, tehát ez nem igaz. Attól a csillagképtől számoljuk a hetedik házat, amely korban tavasszal felkel a nap.
Krisztus születése óta a hetedik ház a Szűz. Napjainkban a Nap a Halakban kel fel tavasszal, és onnan számítva a 7. ház a Szűz. Tehát a Hold számára a 7. ház a Szűz csillagkép, amelyen minden hónapban 3-4 nap alatt átmegy. Habár a Jupiter 2-3 évente együtt áll a Marssal, az utóbbi ötven évben kétszer fordult elő, hogy a Hold éppen a 7. házban állt. Nézzük sorban a Jupiter/Mars együttállásokat Hold helyzetével:
2018.01.07 Szűz
2015.10.18. Oroszlán
2013.06.20 Vízöntő
2011.05.01. Halak
2009.02.17. Skorpió
2006.12.11. Oroszlán
2004.09.27. Halak
2002.07.04. Kos
2000.04.07. Bika
1998.01.20. Szűz
1975.06.16. Szűz
1964.05.20, Szűz
Az együttállások, melyben a Hold a 7. házban volt, a dal szerzése óta (1969) csak kétszer fordult elő ez az együttállás, a harmadik a 2018-as. Legközelebb Jupiter/Mars együttállás lesz:
2020. Hold a Nyilasban
2022. Hold a Halakban
2024. Hold a Skorpióban
2026. Hold a Nyilasban
2029. hold a Szűzben, de ez nem igazi együttállás, csak közel lesznek.
Tehát a mostani 2018. január 7-i együttállás után már csak 2029-ben lesz hasonló. Hogy miért írta az együttes ezt a dalt, nem tudni, de érdekes, hogy több ősi prófécia idejével megegyezik.
Forrás:
“Age of Aquarius” Alignment January 7, 2018 – 9Nania – English
Origins of the Mazzeroth – videó Paul Dawson – English