Aki maradtál

Kedves Testvérem!

Utólag mit is mondhatnék, ha még egyáltalán van lehetőséged internetezni … Nagyon sajnálom, hogy így történt. Nagyon – nagyon sokat imádkoztunk érted, féltő szeretettel, sírva és könyörögve, hogy senki ne maradjon itt … Magunkat nem akarom fényezni, éppen elég jutalom, hogy odaát lehetünk! Téged pedig nem akarunk kárhoztatni, éppen elég nehézség, hogy itt maradtál. Ugye nem gondoltad, hogy ez vár rád … Ahogyan Isten országát sem láttuk a szemünkkel, úgy a sátán királyságát sem láttuk előre, hogy milyen lesz. Ha már benne vagy ebben a helyzetben, csak vigasztaló, bátorító szót tudok neked hátrahagyni. Semmiképp se ess kétségbe, nem jutsz a pokolra, ha kitartassz!

Isten szeretete nem hagyott el téged, csak nem tudott magával vinni, mert nem voltál készen. Valószínűleg te hagytad el az igazságot és ezért keveredtél megtévesztő szellemek, tanítások alá és mint árvíz sodort magával a hamis evangélium, vagy a világ meséje. Lehet, hogy szólt az Úr, de nem hallottad, lehet, hogy láttad a problémát, de nem akartad látni …, vagy nem volt erőd kijönni belőle. Most már mindegy, mindenképpen te választottad ezt az utat, Isten nem személyválogató. Ami előtted áll … nehéz időszak lesz, mind lelkileg, mind testileg, mind szellemileg. Ne csüggedj el, Isten nem azért hagyott hátra, mert elutasított és mert nem szeret, egyszerűen nem voltál kész, de ettől még nem űzött el magától, nem mondott le rólad és ugyan úgy hazavár! Én azt javaslom neked, hogy egyetlen célra tedd fel az életed. Mentsd meg akit még tudsz, hirdesd az Igét, vállalva érte bármit. Innentől kezdve az életed nem tudni meddig tart, egy nap, egy hónap, vagy ki tudja. A kegyelem ideje lejárt, tehát már ne hirdesd a kegyelemből való megtérést. Annak az evangéliumnak vége. Az a kor, amiben vagy, egy másik evangéliumot hirdet angyal által: higgy Jézus Krisztusban, féld az Istent, tartsd meg a parancsolatait, és ne vedd fel a fenevad bélyegét.

Jelenések 14.6-7 És láttam, hogy egy másik angyal repül az ég közepén: az örök evangélium volt nála, és hirdette azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek és hatalmas hangon így szólt: “Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! (EFO)

Csak így mentheted meg magad és mások életét. Isten szeretete nem szűnik meg, Ő az egyetlen, aki hazavár, aki számít Rád, aki szeret. Ő az, akiért és az Ő királyságáért érdemes élni és küzdeni! Ne légy megalkuvó! Ne engedj a bűn vonzásának, szépségének, az egó felemelkedésének, az új hatalomnak. Csak hét évig tart! Ne csatlakozz a Nagy paráznához, a hamis ömlesztett egyházhoz, a szemfényvesztéshez. Ne higgy nekik! Ne higgy hamis krisztusoknak, hamis prófétáknak, ne higgy a saját szemednek. Tudd, hogy Isten felken 144 ezer zsidó férfit, akik még egyszer megrázzák a világot. Jelek, csodák fognak történni a kezük által, mint az apostolok keze által, segíts nekik, ha találkozol velük. De a nyomukban vannak a fáraó varázslói, akik utánozzák a csodákat. Ne higgy hamis messiásoknak, hazug propagandáknak, az égboltra vetített hamis jeleknek, tüzeknek. Erősítsd meg magad a hitedben, emlékezz meg, hogyan vetted és hogyan tanultad. Vállalj közösséget az üldözöttekkel, segíts nekik és jutalmad lesz a Mennyben. Nem hiábavaló a munkád az Úrban, ne mondj le magadról! Készülj fel üldöztetésre, bíróságokra, büntetésre, halálra, emlékezz meg azokról, akik előtted mindezeket elszenvedték. Minden nap a halál révén állunk, mondta Pál. Az ember így is úgy is elmegy, ebben a korban azonban nagy esélye van a mártírságnak. A legnagyobb jutalom, Jézus Krisztusért vértanú halált halni, vagy hátrányt, üldözést szenvedni. Ne félj ezektől és ne ijedj meg. Emlékezz meg Istvánról, akit megköveztek, Jézus állva várta a Mennyben. A mártíroknak külön helye van Isten szívében, és királyi pozícióban lesznek  áldozatukért.

Ne félj, járd végig az utad, amíg tart a ma. Az oltárnál lévő szentek, velünk együtt várnak haza, hogy együtt térjünk vissza a győzelemre. Lesz még egy elragadtatás, mert Jézus nem az Egyház elragadtatásáról beszélt, hanem a nyomorúság alattiakéról, a malom és mező példázatában.  Tarts ki, mi várunk Téged! Csak veled teljes a létszám!

Ne aggódj, nincs mit vesztened ezen a világon!