PDF
Hamis próféta veszély van … a megtévesztés korában.
2. Timóteus 3:1 Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. (UFB)
A spirituális világ erőteljesen mozog, energizálódik, mind a jó, mind a gonosz oldalon, ennek oka van. Egyre több a látomás és álom, sűrűsödnek a természetfölötti élmények, események. Közeledünk az utolsó idők kibontakozásához, az emberek üdvössége, örök életre való megmenekülése a tét! Jézus Krisztus ezt mondta az utolsó időkről:
Mt 24.24. Akkor majd hamis krisztusok és hamis próféták jönnek, akik jeleket és csodákat tesznek azért, hogy ha lehet, megtévesszék még az Isten választottait is. (EFO)
A hazugság és törvénytelenség ereje növekedik, rázkódik az ég és a föld, az emberek válaszokat keresnek, de nem mindegy, hogy hol. A próféták a figyelmeztetés idejében lépnek fel. Szellemi lények eszközei/médiumai ők, mindkét oldalon. Azt, hogy melyik jelenség, prófécia van Istentől és melyik a másik oldalról, nem könnyű megállapítani, ezért óvatosságra intek minden érintettet, főleg, a jó szívű, naiv emberek vigyázzanak magukra. A média hamis hírei, a hamis irgalmat kicsikarók, a hamis vallásra tanítók, a hamis ismeretet, látomásokat osztók, a hamis kultúra, tudomány és hamis életmód tanácsadók tévútra vezetnek. Attól, hogy te ártatlanul éltél, még érhet támadás, sőt! A földi élet ütköző zóna két erő között. A szellemi ellenséggel szemben a te bűntelenséged, a te jó cselekedeted a te ártatlanságod nem véd meg, hanem csak Isten hatalma, Jézus Krisztus neve, ha bizalommal segítségül hívod! Ha valaki bármit mond Isten nevére hivatkozva, az legyen felkiáltó jel!!! Még ha az Úrtól van is, nem kell elsőre elhinni, gondold át, forgasd magadban, kérdezd meg Istent, fog segíteni a különbség tételben. Ezek az erők csak Jézus Krisztusnak hajtanak térdet, neked nem.
Róma 16:18 Az ilyenek nem Krisztus Urunknak szolgálnak, hanem a saját étvágyukat és emberi kívánságaikat akarják kielégíteni. (EFO)
Gyümölcseikről lehet felismerni őket. Hízelgéssel és mézes-mázos szavakkal, becsapják az egyszerű és ártatlan embereket.” A hamis próféták beleszólnak mások életébe, utasításokat adnak, uralkodni akarnak felettük valami felsőbbségi érzéssel, szinte észrevétlenül manipulálnak, igéznek, varázsolnak, hamis tekintéllyel, megfélemlítéssel, kiközösítéssel szankcionálnak. Elveszik a szabadságot a fejlődéstől, a békességtől. Családokat, közösségeket tehetnek tönkre. Gyakrabban jelentkezik nőknél ez a szellem, mert a hölgyek befolyásolhatóbbak, érzelmi alapúak, ha a férfiakat kapja el, az még rosszabb, hiszen használja értelmi-, és erőképességeiket. Az legyen az első kérdés benned, hogy ki küldte, a másik, hogy gyötör-e az üzenete, vagy a lelkiismereted mit mond? Elég, ha arra rájössz, hogy a jó, vagy a gonosz küldte. Legyen merszed és erőd nemet mondani, otthagyni! Fuss ki alóla, bármibe kerül!
1. János 4:1 Kedves gyermekeim, ne higgyetek akármelyik szellemnek. Előbb gondosan vizsgáljátok meg őket, hogy valóban Istentől jöttek-e! Azért mondom ezt, mert sok hamis próféta jön-megy szerte a világon. (EFO)
Mindenkinek saját felelőssége, hogy kinek hisz, az örök élete múlhat azon, ha naív. A dátumállítók, vagy akik azt mondják, hogy már itt van az ezer éves királyság, vagy Jézus utolsó visszajövetele, hazudnak, mindez még csak folyamatban van.
2. Thesszalonika 2:2 Kérünk, hogy ne féljetek, se ne zavarodjatok össze, ha azt mondja valaki, hogy az Úr Napja már itt is van! Mert vannak, akik ezt állítják, és bizonyos szellemek üzenetére, vagy tanításokra hivatkoznak. Még az is lehet, hogy olyan hamis levelet mutatnak nektek, amelyről azt állítják, hogy mi írtuk. (EFO)
Ezek a próféták a hazugság szelleméből szólnak, de keverik igazság magokkal, mert az ember szíve erre nyílik meg. Bibliával is lehet varázsolni, fel kell ismerni a mögött álló szándékot, fejleszteni akar, vagy le akar uralni? A tudatos, az egyszerűen csaló, sokkal veszélyesebb, ha tudatlanul teszi, mert nem tudja milyen szellem által szól, személyes sértésként éli meg a visszautasítást, emiatt bosszút állhat. Sok kisebbségi érzéstől szenvedő, elvetett ember lép erre az útra nagyságot, hatalmat keresve. Az ember hallhat belső hangot, ez rendjén van, mert az ember szellemi lény, de magának kell felismernie, hogy ki szól benne. Szólhat Isten, szólhat az ellenség minden fajtája és szólhat a saját szelleme. Hogy elnyomja, vagy megcselekszi a hallottakat, saját felelőssége! A kísértő kísért, de nem ő cselekszik. Az ítéletkor nem lehet arra, hivatkozni, hogy az nem én voltam, parancsra tettem. Mindenkinek azt javaslom, tájékozódjon a Bibliából (a legjobb az Egyszerű fordítás EFO, mert mai magyar nyelven van, keresztény könyvesboltból postán is rendelhető kb. 3000 Ft), kezdje az újszövetséggel, amíg lehet, és kérje az Úr Jézus Krisztus segítségét, aki készségesen segít mindenkinek. „Jakab 1:5 Ha valakinek nincs elég bölcsessége, egyszerűen csak kérje Istentől, és meg fogja kapni! Hiszen Isten mindenkinek örömmel és nagylelkűen ad, és nem néz le senkit.” Az okkult szellemvilágtól pedig senki ne kérdezősködjön, mert oda fogják kötözni a lelkét, tévútra vezetik, nem fog hazatalálni az Atyához.
Mózes 5. 18:10 … ne legyen közöttetek varázslást űző, se jelmagyarázó, kuruzsló vagy igéző! Ne legyen átokmondó, se szellemidéző, se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó. Mert utálatos az Úr előtt mindaz, aki ilyet cselekszik. (UFB)
Nem csak a hamis prófétáktól kell védeni magunkat, hanem attól is, hogy mi magunk ne váljunk azzá! Ami megőrizhet, az a bűntelen élet, és a tiszta szív, amit Isten hatalma őriz.